Egy hét telt el azóta, hogy visszatért. Akkor este is forróság volt, fülledt, levegőtlen meleg. Mintha egy meglehetősen kellemetlen nyári éjszakán egy előmelegített hatalmas dunnával fojtogatták volna sétája közben. Akkor is ugyanúgy babrált a kulcsaival, mint minden nap, nyelvét kidugva csúsztatta bele a zárba az egyik kis reszelt fémrudat, és ajtókat nyitogatott míg be nem ért a sivár, néma, állott szagú előtérbe. Valami boldog nyugalom szállta meg a tudattal, hogy egyedül van. A felsőbb emeletekről motoszkálás hallatszott, miközben lehúzta cipőjét és a sarokba hajította. A szobájába lépve ledobta válláról a táskát, rápislogott a szokás szerint kisebesedett vállára és lezuttyant az ágyra. Hallgatózott. Jóleső, idegnyugtató békével járta át a csend. Lehúzta magáról a felsőjét, kibújt a nadrágból és a boxerből, majd a félredobott zsebből előhalászott egy dobozt. Az párna és az üres zacskó közt hevert a gyújtója, amiről aztán túlzó élvezettel felhevítette az édes kis sápadag koporsószögét. Pár óra telt el néma csendben, sűrűsödött körülötte a sötétség. Öröme egy apró puha kagylóba húzódott vissza, s onnan csillogtatta szemét. Visszafogottan, csöndesen, alkalmazkodón.