Aznap reggel először kelt fel. Pillái nehezen nyíltak fel, nagyjából semmit sem fogva fel a környezetből. Be is hunyta szemeit rögtön. Talán visszaaludt, talán csak vakon feküdt a párnán, várva, hogy a túrázó lelke visszatérjen belé és képes legyen feltápászkodni az ágyból. 
   Semmi sem költötte, ennek már egy jó indításnak kellene lennie. Akkor kelhet, amikor csak akar. Ha úgy tetszik neki, még órákig fetrenghet az ágyban, sosem rázva le magáról az álom édes láncait.
   Újra kinyíltak szemei, ezúttal erőltette őket, hogy felfogjanak valamicskét a világból, amely változatlanságával úgy szúrta szemeit, mint a hajnali fény. Pislogott párat és ülésbe tolta magát. Megdörzsölte szemeit és lábait átlendítette a földre. Szusszantott egyet és próbált nem arra gondolni, de hogy milyen végtelenül ostoba döntés felkelni reggelente. Az órára pillantva bólintva meg is jegyzi magának, hogy megint hülye. Tizennégy huszonnyolc.
   Ruhát rángatott magára és kisétált a szobából, át a konyhába, hogy magához vegyen valami folyadékot. A mosogatóba pillantva egy kupac tányért és evőeszközt látott. Odalépett és felemelte az egyik koszos tányért.
   Mint olyan gyakran reggelente, megint megrohanta az érzés, hogy semmi sincs rendben. Az élete egy halom szemét, elhasznált újság, lyukas autógumi, szakadt ruhák és foltos, bűzölgő maradék. Nincs miből építenie, az akarata valahol együtt rohad az étel alatt a lerakóban, lelkesedésén pedig már réges-rég olyan lyukat lőtt az élet, mint amekkora a fekete kerékfedő közepe. Keze kissé megremegett és az időközben megnyitott csapból víz csorgott a koszos tányérra. Pár berögzült mozdulattal végigsikálta azt, majd leöblítette. Fordulás közben a vizes porcelán kicsúszott az ujjai közül és lassú esés után darabokra tört a padlón.
   Lehajolt, hogy összekaparja a romokat. Minden egyes szilánkot külön emelt fel és tett kinyújtott tenyerébe. A pusztítás nyomait szedegetve valahogyan magát is összekaparta. A látvány megnyugtatta. A nagyobb részek összeszedegetésével megtelt a keze így felállt, hogy kiürítse azt a következő adagra. Szétnyitotta ujjait és hallgatta a hangos csörömpölést, amellyel megérkeztek a zsákba. Megfordult.
   Pólója sarka beleakadt a tűzhely sarkába. Megrántotta az anyagot, s azzal a kézmozdulattal lekönyökölte a fazekat a fémlapról. Csörömpölve ért földet, jópár szaftos és üvöltő foltot hagyva a csempén. Itt-ott még az is berepedt. 
   A beszorult felsőjét ezúttal lassabb  mozdulatokkal próbálta lefejteni a ragacsos, vendégmarasztaló sarokról. Végül megelégelve a matatást hátranyúlt egy késért, hogy lefeszegesse a ragacsot és vele a pólóját. Vagy levágja azt a részt. Lényegében ez is olyan mindegy volt számára, mint az élet.
   Háttal a mosogatónak rámarkolt a kés fa részére és maga felé húzta. Az edényszárító tál és rajta minden a tűzhely elé zuhant, fülsiketítő zajjal válva apró darabokra. Szétnézett, szemében fény villant. A konyha jószerével romokban állt, főleg a padló. 
   A hirtelen hangtól megrándult és pólója egy kis részét otthagyva a ragacsban - mely kitudja mitől lett ilyen erős - megszabadult a fogságból. Elindult a seprűért és a kislapátért. Csigalassú mozdulatokkal kiszedett mindent, egyetlen hang nélkül, s visszasétált. Lehajolt és a legnagyobb halmaznál kezdte el a munkát, szeme egy magasságban volt ruhája eltulajdonított darabjával. Forgott körbe-körbe, hogy jól a lapátra tudja söpörni a darabkákat, ám eközben a seprű végével jókorát odasózott a tűzhelyre. 
   Eltelt pár perc, mire mindent fölszedett a padlóról. Feltápászkodott, utoljára kiürítette a kis lapátot a kukába és oldalra tette eszközeit. Körülnézett. A délutáni forróság megrekkent a konyhában. Szobájába ment a bögréjéért, majd szokása szerint jópár mosatlannal tért vissza, pár üres dobozzal és szeméttel. 
  A küszöbön állva újra felidézte nemrég látott képzetét élete szemétkupacáról. Beljebb sétált. Minden olyan rendezett, olyan  felpolcolt, összehajtogatott, sorba rendezett, sarokba állított és helyét tudó. Bezárta maga mögött az ajtót. Odasétált a mosogatóhoz és egyesével beleszedte karjából a mosatlan edényeket. Elejtett egy dobozt közben. Lehajolt, s mégegy kiesett.
   Széttárta karjait, s lábaira hullott a zacskók és papírfecnik halma. Kiemelt egy tányért a mosogatóból és úgy nézte, mintha életében először látna tányért. Az a szemétdomb.Olyan rendezett itt minden.
   Az első szándékosan elhajított tányér a falat érte. A második a hűtő előtt tört darabokra. A harmadik a tűzhelyen, amely halkan recsegett már egy ideje. A negyedik és ötödik egyszerre végezte az asztalon, s onnan átcsúszott a székekre. Az edények kongva adták meg magukat, s a hűtő tartalma is hamar előkerült. A falakat a színskála minden színéből maszatok borították. A polcokról előkerültek a konzervek, a tésztászacskók, a fűszerek, a teák, a kávé.. mind-mind ugyanúgy végezte a káosz felhőjében.
   Újra körülnézett. Az a szemétdomb. Olyan rendezett volt minden. Lehajolt és felemelte a szemétkupacból az egyik dobozt. Kiemelt egy gyufát és a halkan szuszogó tűzhely felé fordult. A gáz csak jött és terjengett, körüllengte, mint a rohadásszag a szemétdombot. Meggyújtotta a gyufát.