Ó, igen. A szenvedő szerkezet. Csodásak ezek az angolok, egyszerűen mindenüket áthatja ez a csodás, bizsergető többértelműség, amitől úgy borzongok meg, hogy közben halálos szerelemre lobbanok. Ők azt mondják magukról, hogy hűvösek, távolságtartók, érzelemmentesek, semmi művészi adottságuk nincs, sem logikájuk. Példának gyakran emlegetik a városaik teljesen logikátlan elrendezéseit, a nyelvtanuk elmagyarázhatatlan tényeit; mindez azonban csak a sokoldalúságukról regél. Mert mi művészibb, mint egy angol város, ahol minden sarkon váratlan nevek, elágazások, értelmetlennek tűnő elrendezés fogad? Mi művészibb, mint a dallamos, gyönyörű hangsúlyú nyelv, amelynek legérzelemmentesebb használata közben is azt hiszi az ember, hogy más világban jár? 

A macska elszenvedi, hogy a fára mászik. Én elszenvedem, hogy kimegyek a lakásból. Nincs alany. Az alanyt jelölhetjük, de nem muszáj. Az alany nem fontos. Az út átszelődik. Az óra meglátogatódik. 


Alany nélkül is simán elszenvedi a cselekvést, történést és a létezést.


A létezés elszenvedődik. Milyen üdítő, hogy nincs rivalgó alany, amely kiabálná az önsajnálatot! Milyen tényközlő, milyen beletörődő és nyugodt! Zseniális.